Kötet


A „Táncház 50 kötet megjelentetése” szakmai program megvalósítását 2022. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

Táncház 50 – Történetek a táncházmozgalom fél évszázadából
Szerkesztette: Jávorszky Béla Szilárd

Közvetlen megrendelés 

Kossuth Kiadó, 2022  | E-könyv: 

tanchaz50



2022. május 6-án volt 50 éve annak, hogy a Liszt Ferenc téri könyvklubban megrendezték az első budapesti táncházat. Az egykori szűk szakmai kezdeményezés ma százezreket vonz világszerte, újabb és újabb generációk fedezik fel, és csak kevesen hagyják el. És bár többen többször temették, múltidézőnek, korszerűtlennek bélyegezték, ma is eleven valóság, mi több, exportképes magyar termék.

A 208 oldalas, fotókkal gazdagon illusztrált Táncház 50 című kötet – mely formájában és terjedelmében igazodik a szerző korábbi műfajtörténeti műveihez – nem feltétlenül a szűk szakmának, hanem a szélesebb nagyközönségnek szól, szakszerű, de közérthető, olvasmányos stílusban. Benne a bevezető tanulmány, illetve az első budapesti táncház előzménye és születése mellett alapvetően a táncházmozgalom különböző szakaszában szocializálódott népzenészek, néptáncosok, koreográfusok mesélnek arról, hogy őket miért vonzotta delejként a népi kultúra és azt miként tartják relevánsnak ma is egy urbánus környezetben.

Megszólalók és fotósok: Agócs Gergely | Árendás Péter | Balogh Kálmán | Bari Károly | Bekas, Sotiris | Benkő András | Berán István | Berecz András | Beszprémy Katalin | Bodza Klára | Borbély Jolán | Borbély Mihály | Both Miklós | B. Müller Magda | Csík János | Csoóri Sándor | Csoóri Sándor „Sündi” | Csoóri Sándor, ifj. | Dávid Botond | Dresch Mihály | Dusa Gábor | Eredics Áron | Eredics Dávid | Eredics Gábor | Éri Péter | Farkas József | Fehér Zsombor | Ferencz Sándor | Foltin Jolán | Gálos M. Samu | Halmos Béla | Hamar Dániel | Hegoczki Ferenc | Henics Tamás | Herczku Ágnes | Heroldova, Anastasia | Hetényi Milán | Hidas György | Hornyai Sándor | Jancsó Katalin | Jancsó Miklós | Jánosi András | Kallós Zoltán | Kása Béla | Katona István | Kelemen László | Kerényi Imre | Kiss Eszter Veronika | Kiss Ferenc | Kolecsányi József | Korniss Péter | Könczei Csongor | Kreiss Gábor | Kun Éva | Lakatos Mónika | Lányi György | Lázár Katalin | Lelkes Lajos | Makovecz Imre | Molnár Miklós | Nagy István–Raj Rozália | Nagy Zoltán „Púder” | Nemes Zoltán ‘mettor’ | Novák Ferenc „Tata” | Olasz György | Olson, Judith | Otsuka Nami | Ökrös Csaba | Pálos György | Pesovár Ferenc | Péterfy László | Porteleki László | Probstner János | Redő Júlia | Salamon Beáta | Sebestyén Márta | Sebő Ferenc | Sipos János | Sipos Mihály | Stoller Antal „Huba” | Stopic Antal | Szabó Attila | Szabó József | Szalay Zoltán | Szalóki Ági | Szarka Tamás | Szávai József | Széphegyi Kati | Szokolay Dongó Balázs | Szomjas György | Szörényi Levente | Timár Böske | Timár Sándor | Timár Sándor, ifj. | Tóth Levente | Török Éva | Török Melinda | Urbán Tamás | Vavrinecz András | Vidák István–Nagy Mari | Vadasi Tibor | Virágvölgyi Márta | Vitányi Iván | Zelnik József | Zsuráfszky Zoltán | Zs. Vincze Zsuzsa


Támogatók és szakmai partnerek:

BTK szines folkmagazin hh halmosprogram mma NKA logo pku dhglogo