Emlékek
Ábrahám Judit
első
Bacsói bál
Nem indult aznap busz Bacsojba (Baciou: Románia, Moldva), így, hát visszamentünk Klézsére, és másnap ismét nekiindultunk.
Tél volt, nyirkos, ködös idő. A busz Ádzsudtól (Adjud) Korbászkáig (Corbasca) járt, onnan gyalog tettük meg a körülbelül 10 kilométernyi utat. Útitárs is akadt, a környező falvakban lakók napiason tették meg ezt az utat.
Hallatszott a zsivaj messziről. Még jóformán be se értünk, gyerekek hada ugrált körülöttünk. Nem lehetett mindennapos látvány, hogy hátizsákos „fehérek” érkeznek ebbe, a tiszta cigány faluba. Jánkunak, a főnöknek, a háza felől érdeklődtünk.
Két ház is volt az udvaron, egy nagy, kétszobás, szépen levakolt, verandás, és egy kisebb. Bemegyünk a kissebbe, az alacsony mennyezetű kunyhóba. A főnök éppen munka közben: disznót szeletelt fejszével.
- Juci!- kiáltott fel örömében, s már röpült is, hogy elhalmozzon csókjaival. Leültetett, kit, ahová érte, és vagdalta tovább a friss húst. A felesége, háttérben meghúzódó, törékeny, szép arcú asszony, leste urának minden egyes szavát. Igen, jókor jöttünk, tényleg lesz bál este. Milyen jó! Fel tudjuk venni, és még mellette zenét is gyűjthetünk, hátha addig előkerülnek cimbalmosok, hegedűsök, netán kobzos öregek is a faluból, mert itt mindenki zenész. Jánku segítőkész volt.
“- Ez alatt, amíg itt voltunk, mintha te, Robi (Kerényi) az apánk, és Juci az anyánk lettetek volna, úgy éreztük magunkat!- s folytak a könnyei, a Dunából visszaverődő éjjeli fényekben. Igaz, hogy tényleg igyekeztünk a kedvükre tenni, az alatt az egy hét alatt, amíg itt, Magyarországon turnéztak. Napközben felvételeket, esténként koncerteket szervezett Robi, szabad idejükben várost nézni, vidámparkba, állatkertbe vittük őket. Az ötlet, ezelőtt tizennégy évvel, hogy: Magyarországon turnézzon tíztagú rézfúvós banda, Sára Feri fejéből pattant ki- akkoriban még nem voltak divatosak errefelé a fanfáros zenekarok.”
Megfőtt a kávé, meg a puliszka, mellé a pörkölt. Kézbe vettük a tányérokat, s ettünk, beszélgettünk, kacagtunk. Robinak fordítottam románról magyarra, amit nem értett. A legtöbbet nem értett, így kulcsfontosságú személynek érezhettem magam, na, nem a kikezdhetetlen román nyelvtudásom, de a kölcsönös szimpátia miatt igen jól működött a cigány főnök, és köztem a kommunikáció. Eljött a bál ideje.
- Feküdjetek le!- szólt Jánku.
- Nem, nem vagyunk fáradtak! Nem azé’ jöttünk…- hiába, nem lehetett visszakozni, most ő a főnök, ez a parancs.
Beszürküllt, be is sötétedett, de Jánku csak nem jön, csak nem jön… „Ránk zárta az ajtót, és itt felejtett.” „Nem akarják, hogy menjünk a bálba!” „Ez volt a csel: kicsaltak, hogy ’lesz bál’, és most elbánnak velünk.” „Megbosszulják!”… Síri csend… semmi mozgás sehol,… csak távoli kutyaugatás… „Eddig tartott a nagy barátság!” „Hiába, mégiscsak cigányok, soh’se lehet tudni!”- csörren a kulcs, nyílik az ajtó, Jánku betoppan mosolyogva:
-Gyorsan, gyorsan, szedjétek össze, ami kell, beállt a zenekar! Gyerünk!
Trombita, klarinét, szintetizátor, dobszerkó- volt a felállás. Megy a tánc, nagy gőz, porfelhő! Robi beállítja a színpadnál a mikrofonokat felvételre, minden egyéb kellék a vállán lóg. Berángatják a cigány asszonyok-lányok táncolni, be, a körbe, a kör közepére.
Nekem nem volt szabad, Jánku vigyázott rám, nehogy a fiúk elvigyenek táncolni. Dúltam-fúltam magamban, hogy miért nem szabad, miért csak Robinak. Itt a jó mulatság, s én nem táncolhatok, mert be kell tartani az illendőséget! Hogy, hogynem, egyszer csak a kör közepén találtam magam, fiúkkal körbe véve, járjuk a szerbát, táncoltatnak, visznek, hogy a lábam se éri a földet.
Szünetben vödörből ittunk egy-egy pohár bort, szerre-szerre, mert csak egy pohár volt egész lakodalom-szerte, szomjuság ellen, s aztán folyt a bál, egészen reggelig.
Nem indult aznap busz Bacsojba (Baciou: Románia, Moldva), így, hát visszamentünk Klézsére, és másnap ismét nekiindultunk.
Tél volt, nyirkos, ködös idő. A busz Ádzsudtól (Adjud) Korbászkáig (Corbasca) járt, onnan gyalog tettük meg a körülbelül 10 kilométernyi utat. Útitárs is akadt, a környező falvakban lakók napiason tették meg ezt az utat.
Hallatszott a zsivaj messziről. Még jóformán be se értünk, gyerekek hada ugrált körülöttünk. Nem lehetett mindennapos látvány, hogy hátizsákos „fehérek” érkeznek ebbe, a tiszta cigány faluba. Jánkunak, a főnöknek, a háza felől érdeklődtünk.
Két ház is volt az udvaron, egy nagy, kétszobás, szépen levakolt, verandás, és egy kisebb. Bemegyünk a kissebbe, az alacsony mennyezetű kunyhóba. A főnök éppen munka közben: disznót szeletelt fejszével.
- Juci!- kiáltott fel örömében, s már röpült is, hogy elhalmozzon csókjaival. Leültetett, kit, ahová érte, és vagdalta tovább a friss húst. A felesége, háttérben meghúzódó, törékeny, szép arcú asszony, leste urának minden egyes szavát. Igen, jókor jöttünk, tényleg lesz bál este. Milyen jó! Fel tudjuk venni, és még mellette zenét is gyűjthetünk, hátha addig előkerülnek cimbalmosok, hegedűsök, netán kobzos öregek is a faluból, mert itt mindenki zenész. Jánku segítőkész volt.
“- Ez alatt, amíg itt voltunk, mintha te, Robi (Kerényi) az apánk, és Juci az anyánk lettetek volna, úgy éreztük magunkat!- s folytak a könnyei, a Dunából visszaverődő éjjeli fényekben. Igaz, hogy tényleg igyekeztünk a kedvükre tenni, az alatt az egy hét alatt, amíg itt, Magyarországon turnéztak. Napközben felvételeket, esténként koncerteket szervezett Robi, szabad idejükben várost nézni, vidámparkba, állatkertbe vittük őket. Az ötlet, ezelőtt tizennégy évvel, hogy: Magyarországon turnézzon tíztagú rézfúvós banda, Sára Feri fejéből pattant ki- akkoriban még nem voltak divatosak errefelé a fanfáros zenekarok.”
Megfőtt a kávé, meg a puliszka, mellé a pörkölt. Kézbe vettük a tányérokat, s ettünk, beszélgettünk, kacagtunk. Robinak fordítottam románról magyarra, amit nem értett. A legtöbbet nem értett, így kulcsfontosságú személynek érezhettem magam, na, nem a kikezdhetetlen román nyelvtudásom, de a kölcsönös szimpátia miatt igen jól működött a cigány főnök, és köztem a kommunikáció. Eljött a bál ideje.
- Feküdjetek le!- szólt Jánku.
- Nem, nem vagyunk fáradtak! Nem azé’ jöttünk…- hiába, nem lehetett visszakozni, most ő a főnök, ez a parancs.
Beszürküllt, be is sötétedett, de Jánku csak nem jön, csak nem jön… „Ránk zárta az ajtót, és itt felejtett.” „Nem akarják, hogy menjünk a bálba!” „Ez volt a csel: kicsaltak, hogy ’lesz bál’, és most elbánnak velünk.” „Megbosszulják!”… Síri csend… semmi mozgás sehol,… csak távoli kutyaugatás… „Eddig tartott a nagy barátság!” „Hiába, mégiscsak cigányok, soh’se lehet tudni!”- csörren a kulcs, nyílik az ajtó, Jánku betoppan mosolyogva:
-Gyorsan, gyorsan, szedjétek össze, ami kell, beállt a zenekar! Gyerünk!
Trombita, klarinét, szintetizátor, dobszerkó- volt a felállás. Megy a tánc, nagy gőz, porfelhő! Robi beállítja a színpadnál a mikrofonokat felvételre, minden egyéb kellék a vállán lóg. Berángatják a cigány asszonyok-lányok táncolni, be, a körbe, a kör közepére.
Nekem nem volt szabad, Jánku vigyázott rám, nehogy a fiúk elvigyenek táncolni. Dúltam-fúltam magamban, hogy miért nem szabad, miért csak Robinak. Itt a jó mulatság, s én nem táncolhatok, mert be kell tartani az illendőséget! Hogy, hogynem, egyszer csak a kör közepén találtam magam, fiúkkal körbe véve, járjuk a szerbát, táncoltatnak, visznek, hogy a lábam se éri a földet.
Szünetben vödörből ittunk egy-egy pohár bort, szerre-szerre, mert csak egy pohár volt egész lakodalom-szerte, szomjuság ellen, s aztán folyt a bál, egészen reggelig.
második
Az alábbi írás egy rövid emlékkép Czifra Péter, gyimesi emberről. Derűs életszemlélete, bölcsessége rögtön azonnal magával ragadott. Mesélt majd mindjárt-mindjárt dalra fakadt. Így örökítettem meg a vele való találkozást.
„Én tőtöttem jót es hál’Istennek az életben…”
Czifra Péter
Gyergyóditró felől jön egy fekete felhő,
Siess, te drága lány, mer’ megver a jégeső,
Tiszta selyem ruhád,s a göndör hajad elázik,
Két szép piros arcád, kezed-lábad megfázik!
Annak idején, amikor Gyimesbe járogattam, gyakrabban, mint most, amikor még élt Zerkula János, el-eljártam másoknál is, hol a zenéért, hol a barátság kedvéért… ,Galaczi Eszter néninél a csontkovácsolás, és a jó barátság miatt jártam, és járok mai napig. Egy nap beszédes, vidám jellemű ember érkezett, szikár termetű, egyenes tartású, jellegzetesen gyimesi arcvonású: vékony, egyenes orr, fürge járású szemek, göröngyös ráncok… Eszti néni mindvégig magázta, ezért csak később derült ki, hogy a kenőasszony testvére. Mindjárt dalra fakadt, egyik ének jött a másik után:
Amit világ-életemben kerestem,
A felsőloki asszonykákra költöttem,
(S) Vettem nekik alsó-felső selyem szoknyácskát,
S annak hányan emelgették az alját!
Vettem nekik ilyen-olyan kicsiny szoknyacskát,
De annak más is felhúzogatta az alját.
Le az úton, le végetős, le végig,
(S) Minden kisablakban rózsa nyílik,
Minden kisablakban kettő-három,
Csak az enyém hervadt el a nyáron.
Van egy kicsi patak itt fent, elől, hogy kimész a főutcán, a legelső utca: Ciherek pataka, ott fenn van egy nagy magos (1) ház, ott lakom én. Engemet, ha keres valaki, Czifra Péternek hívnak, másképp Timár Péter vagyok, de úgy hiába keres senki, mert annyi van még olyan név, de, ha azt mondják: „Czifra Péter hol lakik?”, még egy ekkora gyermek es megmondja. Elég rongyos vagyok, de úgyes azt mondják: cifra.
Édesanyám, kössön kendőt, selymet a fejére,
Menjen el a legszebb lányhoz a falu végére,
S mondja meg annak a lánynak, el akarom venni,
Kérdezze meg, akar-e a feleségem lenni!
Ezt a kislányt, édes fiam, vesd ki a fejedből,
Nem érdemli, hogy szeressed szívedből, lelkedből,
Mer’ a tegnap is azt üzente: szebb is, jobb is kérte,
Édesanyám, fáj a szívem, majd meghalok érte!
A Jó Isten úgy áldja meg az embert, hogy fiatalon es meg lehet halni, amelyiket, mikor szólítják, menni kell, ott nem lehet veteszkedni …
Volt egyszer egy öreg nénike, nagyon beteg volt, s örökké mondta:
Jajj, édes fiam, ha jöne (2)
az a Halál, hogy vinne el, hogy többet ne szenvedjek!
Jó, derék ember vót a fia, János, megfogott egy madarat, csúf, hegyes orra vót: baglyot. Olyan régi lakás vót, kendőszeg (3) vót, s oda a fia behozta, s szépen, oda a kendőszegre felakasztotta, s azt mondta:
Feküdjön oda átal!
Az öregasszony ahogy feküdt, szembe, odalátott, a kendőszegre.
Te fiam, a’ micsoda?
Az az, anyám, hogy mióta kéri, a Halál, hogy jönne, most itt van!
Drága, édes Halálom, vidd el Jánost, s ingem hagyj meg helyette!
Én tőtöttem (4) jót es hál’Istennek az életben, s még mái napig es nem vagyok elkeseredve, de ki tudja, mit ad a Jóisten? Semmivel nem hiheti el magát az ember, se a sok pénzivel, se a vagyonával, se az egészségivel. A Jóisten olyant ad, hogy itt hagysz vagyont, mindent, vagy szenvedsz benne, s nem ér semmit… Itt meg kell köszönjük a Szűzanyának, azt a drága jót, ha adott jó egészséget, s megtartja. Legalábbis én így ismerem a dógot.(5)
Azért szerettem én a Tatros mellett lakni.
Oda jár a babám lovát itatgatni,
Míg a csitkó iszik, addig szabad odajárni,
Annak a kislánynak páros csókot adni!
Maga hány éves, Péter bácsi?
Én má’ nagyon öreg vagyok, a tizennyolcat bétőtöttem, a húszadikba’ járok.
Isten éltesse!
Mér tagadhatnám le, mé nem árulhatnám el: nyolcvanhat.
Azért még kerejsenek (5) fel, Isten fizesse, hogy eljöttek, Isten áldja meg, kívánok jó útat, sok szerencsét, s boldogságot!
Köszönjük, jó egészséget magának is!
Van hál’ Istennek, úgy tudok enni, s inni, … úgy vagyok, hogy ne kéne annyit dógojzzak, én tudtam vóna könnyebben is élni, valahol mulatgatni…, én
tőtöttem jót es, hál’Istennek, az életben, s még mái napig es nem vagyok elkeseredve, de ki tudja, mit ad a Jóisten?
Ui: Legutóbbi Gyimesben tett látogatásom alkalmával megtudtam, hogy Czifra Péter két évvel ezelőtt, 2011-ben elhalálozott: „nem vót beteg, se semmi, csak úgy egyik napról a másikra… ” Isten nyugosztalja békében!
(1)magos: magas
(2)jöne: jönne
(3)kendőszeg: az ajtó sarka felőli falba ütött szeg, amelyre a kendőt, azaz a törölközőt akasztják
(4)tőtöttem: töltöttem
(5)dógot: dolgot
Elmesélte: Czifra Péter 2008-ban
Lejegyezte: Ábrahám Judit
„Én tőtöttem jót es hál’Istennek az életben…”
Czifra Péter
Gyergyóditró felől jön egy fekete felhő,
Siess, te drága lány, mer’ megver a jégeső,
Tiszta selyem ruhád,s a göndör hajad elázik,
Két szép piros arcád, kezed-lábad megfázik!
Annak idején, amikor Gyimesbe járogattam, gyakrabban, mint most, amikor még élt Zerkula János, el-eljártam másoknál is, hol a zenéért, hol a barátság kedvéért… ,Galaczi Eszter néninél a csontkovácsolás, és a jó barátság miatt jártam, és járok mai napig. Egy nap beszédes, vidám jellemű ember érkezett, szikár termetű, egyenes tartású, jellegzetesen gyimesi arcvonású: vékony, egyenes orr, fürge járású szemek, göröngyös ráncok… Eszti néni mindvégig magázta, ezért csak később derült ki, hogy a kenőasszony testvére. Mindjárt dalra fakadt, egyik ének jött a másik után:
Amit világ-életemben kerestem,
A felsőloki asszonykákra költöttem,
(S) Vettem nekik alsó-felső selyem szoknyácskát,
S annak hányan emelgették az alját!
Vettem nekik ilyen-olyan kicsiny szoknyacskát,
De annak más is felhúzogatta az alját.
Le az úton, le végetős, le végig,
(S) Minden kisablakban rózsa nyílik,
Minden kisablakban kettő-három,
Csak az enyém hervadt el a nyáron.
Van egy kicsi patak itt fent, elől, hogy kimész a főutcán, a legelső utca: Ciherek pataka, ott fenn van egy nagy magos (1) ház, ott lakom én. Engemet, ha keres valaki, Czifra Péternek hívnak, másképp Timár Péter vagyok, de úgy hiába keres senki, mert annyi van még olyan név, de, ha azt mondják: „Czifra Péter hol lakik?”, még egy ekkora gyermek es megmondja. Elég rongyos vagyok, de úgyes azt mondják: cifra.
Édesanyám, kössön kendőt, selymet a fejére,
Menjen el a legszebb lányhoz a falu végére,
S mondja meg annak a lánynak, el akarom venni,
Kérdezze meg, akar-e a feleségem lenni!
Ezt a kislányt, édes fiam, vesd ki a fejedből,
Nem érdemli, hogy szeressed szívedből, lelkedből,
Mer’ a tegnap is azt üzente: szebb is, jobb is kérte,
Édesanyám, fáj a szívem, majd meghalok érte!
A Jó Isten úgy áldja meg az embert, hogy fiatalon es meg lehet halni, amelyiket, mikor szólítják, menni kell, ott nem lehet veteszkedni …
Volt egyszer egy öreg nénike, nagyon beteg volt, s örökké mondta:
Jajj, édes fiam, ha jöne (2)
az a Halál, hogy vinne el, hogy többet ne szenvedjek!
Jó, derék ember vót a fia, János, megfogott egy madarat, csúf, hegyes orra vót: baglyot. Olyan régi lakás vót, kendőszeg (3) vót, s oda a fia behozta, s szépen, oda a kendőszegre felakasztotta, s azt mondta:
Feküdjön oda átal!
Az öregasszony ahogy feküdt, szembe, odalátott, a kendőszegre.
Te fiam, a’ micsoda?
Az az, anyám, hogy mióta kéri, a Halál, hogy jönne, most itt van!
Drága, édes Halálom, vidd el Jánost, s ingem hagyj meg helyette!
Én tőtöttem (4) jót es hál’Istennek az életben, s még mái napig es nem vagyok elkeseredve, de ki tudja, mit ad a Jóisten? Semmivel nem hiheti el magát az ember, se a sok pénzivel, se a vagyonával, se az egészségivel. A Jóisten olyant ad, hogy itt hagysz vagyont, mindent, vagy szenvedsz benne, s nem ér semmit… Itt meg kell köszönjük a Szűzanyának, azt a drága jót, ha adott jó egészséget, s megtartja. Legalábbis én így ismerem a dógot.(5)
Azért szerettem én a Tatros mellett lakni.
Oda jár a babám lovát itatgatni,
Míg a csitkó iszik, addig szabad odajárni,
Annak a kislánynak páros csókot adni!
Maga hány éves, Péter bácsi?
Én má’ nagyon öreg vagyok, a tizennyolcat bétőtöttem, a húszadikba’ járok.
Isten éltesse!
Mér tagadhatnám le, mé nem árulhatnám el: nyolcvanhat.
Azért még kerejsenek (5) fel, Isten fizesse, hogy eljöttek, Isten áldja meg, kívánok jó útat, sok szerencsét, s boldogságot!
Köszönjük, jó egészséget magának is!
Van hál’ Istennek, úgy tudok enni, s inni, … úgy vagyok, hogy ne kéne annyit dógojzzak, én tudtam vóna könnyebben is élni, valahol mulatgatni…, én
tőtöttem jót es, hál’Istennek, az életben, s még mái napig es nem vagyok elkeseredve, de ki tudja, mit ad a Jóisten?
Ui: Legutóbbi Gyimesben tett látogatásom alkalmával megtudtam, hogy Czifra Péter két évvel ezelőtt, 2011-ben elhalálozott: „nem vót beteg, se semmi, csak úgy egyik napról a másikra… ” Isten nyugosztalja békében!
(1)magos: magas
(2)jöne: jönne
(3)kendőszeg: az ajtó sarka felőli falba ütött szeg, amelyre a kendőt, azaz a törölközőt akasztják
(4)tőtöttem: töltöttem
(5)dógot: dolgot
Elmesélte: Czifra Péter 2008-ban
Lejegyezte: Ábrahám Judit
harmadik
Iduka
1. rész
Annak idején, amikor még élt az én mesterem, Zerkula János, akitől gardonyozni tanultam, majdnem havonta jártam haza Erdélybe, és Gyimesbe, zenét, táncot tanulni. Gyimesben mindig János bácsiéknál szálltam meg. Nagy barátság fűzött össze minket, ha együtt voltunk, megszűnt a külvilág. Amikor csak nem zenélt, mindig viccelődött, vagy mesélt a régi időkről: nevettünk. Történeteit éppoly ízesen adta elő, mint zenéjét a mozsikán (hegedűn). Amikor ő mesélt, mindenkinek másnak hallgatnia kellett, még a televíziót, vagy rádiót is „lebeszélte”. Amikor Budapestre jött, ugyancsak nálunk szállt meg, Kerény Robinál, Budakeszin. A zenés fellépések után hosszú, néha pirkadatig tartó történeteit ámulva hallgattuk. Akik ott voltak, biztos a fülükbe cseng Jani bácsi hangja, a történet olvasatán. Lejegyzésem során próbáltam a leghívebben őrizni tekervényes előadásmódját és a gyimesi nyelvjárás sajátosan varázslatos stílusát.
Az alábbi történetben azt meséli el, hogyan temették el Csikátnak, a restás cigánynak(1) a leányát.
Csikátnak vót egy tizenkét éves leánkája, s meghalt. Gábor Samu vót a tökéletes neve ennek a cigánynak, csak úgy becézték, hogy Csikát, s a felesége: Berta, de szép asszon vót, kékszemű, s szóke cigánné.
Egy este szépen lefekszünk a családdal, Gyurika akkor még két éves vót, de menj el onnan, hogy Zerkula kezet tett vóna Reginára, közből vót a kölyök!
Há eccer valaki kopogtat:
Ki az?
Én vagyok, Gábor Samu- restás cigány vót, ott laktak Hidegség szádába, ahol az átjáró van, azon fejjel, a mély víz mellett- adjon Isten jóestét, kicsi Gömbő Janika!- de amikor béjött lekapta a sapkáját, bé a hónya alá.
Adjon Isten, Samu bácsi, mit tetszik keresni?
Jöttem hézád. Ott vannak Bucsi komáék, Antal Emre komáék, ott vannak sokan ezek a keresztapjik, keresztanyjik Idukámnak, ott van Pulika Jánoska, Pulika Péter, Pulika Mihályka, mind ezek a drága ügyes emberek ott vannak ( de nem vótak ott, reggel az előleget elvették, de nem mentek el!), mind téged várnak, amennyit kérsz gyere, me't megfizetem!
Há,... gondolkoztam. Regina úgy csipett ingemet, hogy „ nehogy menjek, s nehogy menjek!”, mondom:
Samu bácsi, engedje meg, őtözzek fel!- de én olyan bolond kölyök vótam, hittem, amit mondott, huszonhárom éves lehettem ekkor.
Bészököm túlfelől a házba, s a borkánba vót tetűpor, belényúlok, s békenem a lábszáramot, s „adjon Isten jónapot, ginesz- gánesz”, hézám a tetű nem jő közel. Én tudtam tisztán, ezeknek tetüjik van!
Olyan házba laktak, hogy le van körülbelül egy méter mélyre ásva, három- négy lépcsőn le kell menni, padlás (2) nincs, körbe hagytak egy olyan ágy-szerüséget, s a füttő, s oda le. De az télbe nem es fázik!
Há, mikor én béléptem! Szinte kiokádtam a belemet, de visszakaptam, s "hh", egy nagyot sóhajtottam, s esmen egy nagyot, há eccer lenyeltem, mikor fél órája vót, vagy kettő, s mikor én kiléptem, s visszajöttem, annyi vót, mintha ebbe a szobába laktam vóna, a szervezet úgy átvette a szagot.
Bélépek, s há sehol senki! Se muzsikus, senki, csak egyedül: Zerkula! Egy nyújtópad vót csinálva, s a leánka arra fel téve, olyan tíz-tizenkét esztendős lehetett, egy ilyen jó hosszú leánka. Nekem csak annyi hely vót, ahogy így ülök, ezen a széken, -de magos szék vót az!-, a lábam alá tettek egy 30- 40 literes kandért, erre felé fal vót, s a nyújtópad ahol vót, itt vót előttem.
Tedd rá, Janika!- mozsikálni kezdek, s azt mondja Gábor Samu:
Egyelőre én adom ki, hogy mit mozsikál Zerkula, s mindenki szépen énekel! Keservest!
Indítom a keservest. Tudjátok- e mit, olyan szépen énekeltek, úgy sírtak, mint a jégeső. De szebbnél szebb, s szebbnél szebb keservesek!
Egyszer csak elé áll Samu, ide a fejem felé fel vót sarok póc csinálva, fel vót téve egy liter pálinka, s azt mondja:
Ez a liter pálinka a teéd, s amikor akarsz állj meg, s igyál!
Há Samu bácsi, én nem szoktam inni!- tőt egy pohár pálinkát, megiszom, s muzsikálok tovább.
Állj meg! Csak egy akkoracskát csinálj, rom-nótát!
Há mi az, Samu bácsi?- az ördögök tudták- e, hogy mi az, eddig a percig.
Cigány nóta: csárdás!- mikor ezt mondta, tudtam jól, hogy mi az. Oda fenn jártak a levegőbe, egyik szebbet táncolt, mint a másik, kurázsira táncolták, oda kellett tudás. Megcsapta a lábával a plafont, úgy kifordult, ne, amikor leesett, így járt, ne a keze:"tedd rá, tedd rá, Gömbő Janika", így csinált nekem. Gardony nem vót.
Jaj, azt a márikás márikámot, mé tudtam elszegődni?! Megengedték, hogy egy szivarat elszípjak, de:"Gömbő Janika (3), sokáig ne szivarojzz, me nem csángók közt vagy!". Ez má' reggel felé vót, a kurázsiskodás, sírtak egy darabig, s ittak, s akkor esmen táncoltak...
Reggel öt- hat órakor mondom, menyek haza!
Te nem! A leánkámot felkésérjük a temetőbe, én megfizetem, ne félj semmit!
Gabikám,gyere csak ide! - vót három fia, a legnagyobbat odahívja. Belényúl a zsebibe, s kiveszen egy rongyos valamit, kitekeri, s- Látod ezt a kést!- egy olyan fényes kést veszen elé, mint a tükör.- Vagy a Pulikákot hozod, vagy a Pulika vért megmutatod nekem ezen a késen!- Me sok a pénzt elvették, de nem mentek el. Mondom:
Mit akartok? - gondolkozz most meg! Ekkor má ittasok vótak!
Gömbő Janika, magad hallgass!
Fogd bé a lovakot!- olyan két lovik vót, mint Horty Miklósnak, nem vót fekete se ő, se a felesége, de a lovak se! Kas nélküli kocsiszekerik vót, s tudjátok- e azok a drága szép lovak mibe vótak béfogva, ilyen 11- es lámpabélbe, szép hám rajtik, s a gyeplő lámpabélből!
Mihály, Pulika Mhály (4), olyan buta vót örök életibe, nem tudta, mit csinál, elvette a huszonöt lejt előlegbe, s nem jött el. Nem számit, ha cigány, ha csángó, ha magyar, ha mi', ha eccer elvetted az elolőget, légy ember, ők nem jöttek el!
Azelőtt, olyan két héttel megdöglött Boris Péternek egy nagy disznaja, egy 250- 300 kg- os disznó. Bé vót ásva a fődbe, s ezek a cigányok egy liter pálinkáé megvették. Fel vót darabolva a disznó, s a Tatros vizibe beléakasztották, mint a magyaróbél, olyan szép fehér húsa vót.
A hídon alól a víznek egy olyan nagy leesése vót, há szöktet bé a cigány csóró a lovakkal, hogy mutassa meg, hogy ő cigány, "uá, uá", csak így tettek Mihálybámék, s Mihály. (5)
Pulikák, mit adtam a tegnap nektek!- egy ostor a kezibe, s megcsattintja- Gömbő Janika az estétol itt muzsikál, álljatok oda melléje gyorsan, mindjárt kell érkejzzék a pap!
Felsorakoznak.
Mihálybámot, me' tüdobajos engedem elől, az ajtó felől, Mihályt teszem erről, állok közikbe, s vezetem. Ej, olyan keserveseket...
Egyszer csak feláll Berta, kezd siratni. Leveszi a liter pálinkát, s kezdi öntözni a halottat:
Lelkem, drága szép Idukám, hogy kell elváljak töled, drága szép leánkám!- mű húzzuk a keservest, s egyszer csak Mihály (Halmágyi) megszólal:
Bertané, ne öntözze a pálinkát a leánkára, inkább adja ide, hogy igyuk meg!
Hadd el, kicsi Mihály, hadd el, jut neked es belole, hogy idd meg a ... levit! - erre Szurkos Miklós egyet csettint az ostorral, az osztá' talpig cigán, azon piros csizma, ződ nadrág, s bársony mellény, szépen fel vót őtözve abba az üdőbe, s:
Berta, szállj csak le onnan, me jő a plébános úr!
Hadd el Miklós, hadd el, hogy igya meg a plébános úr a ... !- erre
Dicsertessék az Úr Jézus Krisztus!- bélépik Fazakas, nagy, vastaghangú kemény pap, hogy szentelje meg Idukát- Na, tegyétek a koporsóba, s jertek!
Ennyi vót a szertartás!
/folytatása következik/
(1) restás: rostás cigány: a cigányság egy társadalmi rétege , akik Erdélyben különböző , fából készült háztartási eszközöket (rostát, szitát, stb.) árultak, üvegösszegyűjtéssel foglalkoztak
(2) Padlás: padló
(3) Gömbő Janika: Zerkula beceneve volt Gyimesben
(4) Pulika Mihály: Halmágyi Mihály beceneve
(5) Halmágyi Mihály bácsi és az apja
Részlet: „Zerkula János meséi”ből
Lejegyezte: Ábrahám Judit
Iduka
II. rész
Felülünk a szekerekre, nekünk külön szekér vót fogadva, s menyünk ott fel az úton. Úgy szégyelltem magam, hogy estem le a szekérről, de hát, mit csináljak?! Mikor felérünk Bigyóékhoz, bélépett Samu az üzletbe, s azt mondja:
Assza'sza (1) ide nekem öt liter rumot!- adtak neki, me’, úgy mondom, ahogy van, cigán-cigán, de becsületes cigán vót ez a Csikát: bármikor adtak neki kőccsön, visszaadta.
Kihoz öt liter rumot a kabátjába, s oda eleinkbe, a lábunkhoz felteszi, s ő es fel a szekérre, s elindulunk, ki a temető felé. Egy kicsi hó jött lefelé, pilinkézett lassan, de ekkor még fekete vót a főd.
Kiérkezünk a sírhoz, s a pap es ki. Eléáll Gábor Samu, s azt mondja:
Engedje meg, plébános úr, egy szót szóljak!- há, barátok vótak, me' olyan vót a pap, hogy barátkozott a cigányokkal. Ivutt velik, lovat es vett töllik. Napló vót írva: háromszázötven lovat vett töllik, a restásoktól.
Tessék, Samu, mondjad, mit akarsz!
Én egyebet nem, ezek a purdik menjenek el, hozzanak valahonnét egy kicsi fát, s csináljanak egy akkoracska tábortüzet, ide a leánkám mellé, a sír mellett.
Azt mondta a pap, hogy: szabad. Hát ezek a purdik!... A kápolna felé vót egy csomó kicsigyermek meghalva, s kicsi keresztfa állítva nekik, kitörték, s olyan tüzet tesznek, hogy oda fenn jár a lang két méterre. S ilyen bog havak, ne, mint a kulyakom, ennyi időre megfogta a fődet.
Plébános úr, a leánkámot addig nem szentelik bé a gödörbe, amíg én nem mondom! Itt van egy liter rum, előbb iszik Gábor Samu, utána Gembo Janika (2), utána a plébános úr, Fazakas István, s utána a többi zenész, a Pulikák!
Jól van, Samu.- igaz, hogy olyan pálinka-szerető ember vót ez a pap!
Kivette a kést a zsebiből, (de hallgassátok meg, milyen keze vót annak a cigánynak!) nem dugta ki a dugót, hanem csak így csinál: így, s le es esett az üvegnek a szádája.
Mozsikáltunk, s ittuk a rumot. Mikor a vén Mihályhoz került az üveg, má' ki es vót ürülve. Elé a másikot!
Egyszer azt mondja:
Purdik, elé az egész! Idukám előtt beléteszlek a gederbe, ha olyant nem táncoltok, amilyent mondok, s ha el nem járjátok rendesen! Huszár verbunkot, s utána egy féloláhost!
Vén Mihály vezette a muzsikálást, ekkor elé vettük őt. Az öt liter rumot csak mű ittuk, a zenészek, a pap s Csikát, úgy megrészegedett mindenki, mint a csacsi.
Ereszkedünk bé a temetőn, a kert mellett. A pap esszeölelkezve a restásokkal, s végig bé, egészt a papilakig kellett húzzuk a nótáját, hogy: "Megjött a levél fekete pecséttel... ", s akkor felültünk a szekerekre, Mihálybám nem, s kicsi Mihály, jöttek a szekér mellett.
Hát én hol vagyok! Jaj, annyi cigány között, egy csomó restás leán között, s ropogtatok, így ne, a szekeren! Anna, a meénk meglátott ingemet, -Regina otthon vót-, haza ment, sírt, s apámnak, mondta:
„ Jaj, édesapám, Jani úgy megvót részegedve idefel egy csomó restás közt!
Hadd el fiam, me't biztoson megfizetik, Jani tudja, mit csinál!”
Leérünk az üzlethez, ahol vettük a rumot. Megállítja a lovakot Samu, s bészökik, veszen nekem két csomag Marosestit (3), Mihálybámnak egyet, s Mihálynak es egyet. Azt mondja vén Mihály:
Há tovább, Samu, hogy lesz a fizetés?
Felszökik a szekerre, bécsapott a lovak közé, úgy lementünk az úton, hogy ott maradtak Mihálybámék a 25 lejjel: ők kaptak 25 lejt előlegbe, s egy- egy csomag szivarat.
Mikor leérünk a híd felé, kéne leszálljak a szekerről:
Na, adjon Isten, Samu jó találkozást! Osztá' intézd a dógokat, fizessetek ki!
Gömbő Janika, az Isten engedje meg, ha van egy utolsó banim es, sohase lássam meg Idukámot álmomba se, de ne legyen nyugodalma a drága leánkámnak, ha meg nem adom! Körülbelül három hét múlva itt vagyok. Menyek le Galacra, viszem a rongyot, bőrököt, satöbbi, s hozom a pénzt!
Leszökök a szekerről, s indulok hazafelé.
Szurkos Miklós elém áll:
Ilyen nincs,- azt mondja- le a torba! - hát, hogy menjek én bé, gondoltam magamba, de nem lehetett töllik, me' ezek a restások szúrnak s vágnak, ha kikötsz velik.
Lemenyünk. Bé a házba. Elé a pálinkát. Annyi pálinka vót, hogy korsó korsót ért. Tőtik a pálinkát.
Én nem iszok, ne haragudjatok meg, me kell muzsikáljak, s menyek haza, me’ eltőt az üdő! - mikor azt mondja vén Kati, Szurkos Miklósnak az anyja, nagy kemény cigánné, ő vót a szakácsné:
Mindenki íjjen bé az asztal mellé! Gömbő Janika, eridj, íjj csak bé!
Ilyen asztalok vótak, amilyen az övék: deszkából. Nekem vót terítve egy abroszka, (csak ekkora! ) porcellán tál, kés, villa.
Nálatok,- azt mondja- a csángóknál, édesanyámé, vízbe főzik a galuskát. Ne, menj ki, nézd meg a víz mellett mi van átkötözve! Olyan galuskát főztem, mint a Duna, zsíros, ebbe víz nincs!
Mikor iszok, drága Kati néni, nem tudok enni!- a fia bészólt neki cigányul valamit, s azt mondja:
Anyám, ez házi cigány, prímás, nem eszi meg a deget! (4)- s mozsikáltam tovább.
Táncoltak, s por olyan, hogy fél méterre nem láttam az embereket. Eccer csak meglátom Reginát. Úgy forog Szurkos Miklóssal. Jó táncú vót az én feleségem, akár így, akár úgy, ő ment. A többi restás oda nem tette a lábát, ahova Miklós, de Regina es!
Lassítom a nótát. Regina megáll, s azt mondja:
Jani, hadd el a nótát, legyen vége mindennek! Gyere, me kell menjünk Gyepicébe mozsikálni!- nem vót igaz, csakhogy szabaduljak meg.
Egy hónap múlva megreggelizünk, Regina eppen mosogatott vót, amikor koppan az ajtó, s há ki jő bé, Csikát, s a fia, Gabi. Má el es felejtettem vót.
Adjon Isten jó napot, Jani bácsi!
Adjon isten, Csikát!
Kicsi Zerkula Regina, húzd csak le a cüpődöt!
Há mié', Samu bácsi?
Húzd csak le, ne törődj te semmivel! - a Regátból (5) hoztak valami malacokot, s eladtak két malacot Ricin Karcsinak es, s ide fel a suszternak es: elcserélték egy pár cüpőé'. Igaz, hogy a malacok reggelre meg vótak dögölve, mind a hat!
Egy új asszonynak csinált vót egy pár cüpot, a menyecskét szorította, de Reginának 34-es lába van, a cüpő pontos vót.
Viseld egészséggel!- s akkor egy pár cüpő tudod mennyi vót? Abba az üdobe 500 lej! Regina elfogadta.
Na, adjon Isten jó napot, immá megszabadultam az idukám adósságától!
Mikor az utcára kiértek, visszatekintett Samu, s meglátta, hogy a milicia(6) jő bé héjzánk. Há jőnek vissza! Jaj, mit csináljak!
Azt mondja az őrmesternek:
Te m'étt jöttél ide, Gömbő Janikának a házába?
Épen adtam-e átal a malacokot Ricin Karcsinak?
Épen.
Megétettem-e?(7) Elvette az Isten, mit csináljak, ennek, Gömbő Janikának tartoztam, s megadtam, ne hol a cüpő!
Azt mondja az őrmester:
Immá' bocsánat!
Mondom:
Vigyék a cüpőt, mindenfélét, nem tartoztok semmivel, csak menjetek ki a házamból!
Elmentek.
A cüpők ott maradtak. Így szépen Regina elszaggatta a cüpőköt.
(1) assza'sza: adjál’sza, adjál csak
(2) Gömbő Janika: Zerkula beceneve volt Gyimesben, cigányosan ejtette: Gembo
(3) cigaretta márka
(4) deget: dögöt, döglött állat húsát
(5) Regát: Gyimestől be, Moldva fele
(6) rendőrség
(7) megmérgezte-e
Részlet: „Zerkula János meséi”ből
Lejegyezte: Ábrahám Judit
1. rész
Annak idején, amikor még élt az én mesterem, Zerkula János, akitől gardonyozni tanultam, majdnem havonta jártam haza Erdélybe, és Gyimesbe, zenét, táncot tanulni. Gyimesben mindig János bácsiéknál szálltam meg. Nagy barátság fűzött össze minket, ha együtt voltunk, megszűnt a külvilág. Amikor csak nem zenélt, mindig viccelődött, vagy mesélt a régi időkről: nevettünk. Történeteit éppoly ízesen adta elő, mint zenéjét a mozsikán (hegedűn). Amikor ő mesélt, mindenkinek másnak hallgatnia kellett, még a televíziót, vagy rádiót is „lebeszélte”. Amikor Budapestre jött, ugyancsak nálunk szállt meg, Kerény Robinál, Budakeszin. A zenés fellépések után hosszú, néha pirkadatig tartó történeteit ámulva hallgattuk. Akik ott voltak, biztos a fülükbe cseng Jani bácsi hangja, a történet olvasatán. Lejegyzésem során próbáltam a leghívebben őrizni tekervényes előadásmódját és a gyimesi nyelvjárás sajátosan varázslatos stílusát.
Az alábbi történetben azt meséli el, hogyan temették el Csikátnak, a restás cigánynak(1) a leányát.
Csikátnak vót egy tizenkét éves leánkája, s meghalt. Gábor Samu vót a tökéletes neve ennek a cigánynak, csak úgy becézték, hogy Csikát, s a felesége: Berta, de szép asszon vót, kékszemű, s szóke cigánné.
Egy este szépen lefekszünk a családdal, Gyurika akkor még két éves vót, de menj el onnan, hogy Zerkula kezet tett vóna Reginára, közből vót a kölyök!
Há eccer valaki kopogtat:
Ki az?
Én vagyok, Gábor Samu- restás cigány vót, ott laktak Hidegség szádába, ahol az átjáró van, azon fejjel, a mély víz mellett- adjon Isten jóestét, kicsi Gömbő Janika!- de amikor béjött lekapta a sapkáját, bé a hónya alá.
Adjon Isten, Samu bácsi, mit tetszik keresni?
Jöttem hézád. Ott vannak Bucsi komáék, Antal Emre komáék, ott vannak sokan ezek a keresztapjik, keresztanyjik Idukámnak, ott van Pulika Jánoska, Pulika Péter, Pulika Mihályka, mind ezek a drága ügyes emberek ott vannak ( de nem vótak ott, reggel az előleget elvették, de nem mentek el!), mind téged várnak, amennyit kérsz gyere, me't megfizetem!
Há,... gondolkoztam. Regina úgy csipett ingemet, hogy „ nehogy menjek, s nehogy menjek!”, mondom:
Samu bácsi, engedje meg, őtözzek fel!- de én olyan bolond kölyök vótam, hittem, amit mondott, huszonhárom éves lehettem ekkor.
Bészököm túlfelől a házba, s a borkánba vót tetűpor, belényúlok, s békenem a lábszáramot, s „adjon Isten jónapot, ginesz- gánesz”, hézám a tetű nem jő közel. Én tudtam tisztán, ezeknek tetüjik van!
Olyan házba laktak, hogy le van körülbelül egy méter mélyre ásva, három- négy lépcsőn le kell menni, padlás (2) nincs, körbe hagytak egy olyan ágy-szerüséget, s a füttő, s oda le. De az télbe nem es fázik!
Há, mikor én béléptem! Szinte kiokádtam a belemet, de visszakaptam, s "hh", egy nagyot sóhajtottam, s esmen egy nagyot, há eccer lenyeltem, mikor fél órája vót, vagy kettő, s mikor én kiléptem, s visszajöttem, annyi vót, mintha ebbe a szobába laktam vóna, a szervezet úgy átvette a szagot.
Bélépek, s há sehol senki! Se muzsikus, senki, csak egyedül: Zerkula! Egy nyújtópad vót csinálva, s a leánka arra fel téve, olyan tíz-tizenkét esztendős lehetett, egy ilyen jó hosszú leánka. Nekem csak annyi hely vót, ahogy így ülök, ezen a széken, -de magos szék vót az!-, a lábam alá tettek egy 30- 40 literes kandért, erre felé fal vót, s a nyújtópad ahol vót, itt vót előttem.
Tedd rá, Janika!- mozsikálni kezdek, s azt mondja Gábor Samu:
Egyelőre én adom ki, hogy mit mozsikál Zerkula, s mindenki szépen énekel! Keservest!
Indítom a keservest. Tudjátok- e mit, olyan szépen énekeltek, úgy sírtak, mint a jégeső. De szebbnél szebb, s szebbnél szebb keservesek!
Egyszer csak elé áll Samu, ide a fejem felé fel vót sarok póc csinálva, fel vót téve egy liter pálinka, s azt mondja:
Ez a liter pálinka a teéd, s amikor akarsz állj meg, s igyál!
Há Samu bácsi, én nem szoktam inni!- tőt egy pohár pálinkát, megiszom, s muzsikálok tovább.
Állj meg! Csak egy akkoracskát csinálj, rom-nótát!
Há mi az, Samu bácsi?- az ördögök tudták- e, hogy mi az, eddig a percig.
Cigány nóta: csárdás!- mikor ezt mondta, tudtam jól, hogy mi az. Oda fenn jártak a levegőbe, egyik szebbet táncolt, mint a másik, kurázsira táncolták, oda kellett tudás. Megcsapta a lábával a plafont, úgy kifordult, ne, amikor leesett, így járt, ne a keze:"tedd rá, tedd rá, Gömbő Janika", így csinált nekem. Gardony nem vót.
Jaj, azt a márikás márikámot, mé tudtam elszegődni?! Megengedték, hogy egy szivarat elszípjak, de:"Gömbő Janika (3), sokáig ne szivarojzz, me nem csángók közt vagy!". Ez má' reggel felé vót, a kurázsiskodás, sírtak egy darabig, s ittak, s akkor esmen táncoltak...
Reggel öt- hat órakor mondom, menyek haza!
Te nem! A leánkámot felkésérjük a temetőbe, én megfizetem, ne félj semmit!
Gabikám,gyere csak ide! - vót három fia, a legnagyobbat odahívja. Belényúl a zsebibe, s kiveszen egy rongyos valamit, kitekeri, s- Látod ezt a kést!- egy olyan fényes kést veszen elé, mint a tükör.- Vagy a Pulikákot hozod, vagy a Pulika vért megmutatod nekem ezen a késen!- Me sok a pénzt elvették, de nem mentek el. Mondom:
Mit akartok? - gondolkozz most meg! Ekkor má ittasok vótak!
Gömbő Janika, magad hallgass!
Fogd bé a lovakot!- olyan két lovik vót, mint Horty Miklósnak, nem vót fekete se ő, se a felesége, de a lovak se! Kas nélküli kocsiszekerik vót, s tudjátok- e azok a drága szép lovak mibe vótak béfogva, ilyen 11- es lámpabélbe, szép hám rajtik, s a gyeplő lámpabélből!
Mihály, Pulika Mhály (4), olyan buta vót örök életibe, nem tudta, mit csinál, elvette a huszonöt lejt előlegbe, s nem jött el. Nem számit, ha cigány, ha csángó, ha magyar, ha mi', ha eccer elvetted az elolőget, légy ember, ők nem jöttek el!
Azelőtt, olyan két héttel megdöglött Boris Péternek egy nagy disznaja, egy 250- 300 kg- os disznó. Bé vót ásva a fődbe, s ezek a cigányok egy liter pálinkáé megvették. Fel vót darabolva a disznó, s a Tatros vizibe beléakasztották, mint a magyaróbél, olyan szép fehér húsa vót.
A hídon alól a víznek egy olyan nagy leesése vót, há szöktet bé a cigány csóró a lovakkal, hogy mutassa meg, hogy ő cigány, "uá, uá", csak így tettek Mihálybámék, s Mihály. (5)
Pulikák, mit adtam a tegnap nektek!- egy ostor a kezibe, s megcsattintja- Gömbő Janika az estétol itt muzsikál, álljatok oda melléje gyorsan, mindjárt kell érkejzzék a pap!
Felsorakoznak.
Mihálybámot, me' tüdobajos engedem elől, az ajtó felől, Mihályt teszem erről, állok közikbe, s vezetem. Ej, olyan keserveseket...
Egyszer csak feláll Berta, kezd siratni. Leveszi a liter pálinkát, s kezdi öntözni a halottat:
Lelkem, drága szép Idukám, hogy kell elváljak töled, drága szép leánkám!- mű húzzuk a keservest, s egyszer csak Mihály (Halmágyi) megszólal:
Bertané, ne öntözze a pálinkát a leánkára, inkább adja ide, hogy igyuk meg!
Hadd el, kicsi Mihály, hadd el, jut neked es belole, hogy idd meg a ... levit! - erre Szurkos Miklós egyet csettint az ostorral, az osztá' talpig cigán, azon piros csizma, ződ nadrág, s bársony mellény, szépen fel vót őtözve abba az üdőbe, s:
Berta, szállj csak le onnan, me jő a plébános úr!
Hadd el Miklós, hadd el, hogy igya meg a plébános úr a ... !- erre
Dicsertessék az Úr Jézus Krisztus!- bélépik Fazakas, nagy, vastaghangú kemény pap, hogy szentelje meg Idukát- Na, tegyétek a koporsóba, s jertek!
Ennyi vót a szertartás!
/folytatása következik/
(1) restás: rostás cigány: a cigányság egy társadalmi rétege , akik Erdélyben különböző , fából készült háztartási eszközöket (rostát, szitát, stb.) árultak, üvegösszegyűjtéssel foglalkoztak
(2) Padlás: padló
(3) Gömbő Janika: Zerkula beceneve volt Gyimesben
(4) Pulika Mihály: Halmágyi Mihály beceneve
(5) Halmágyi Mihály bácsi és az apja
Részlet: „Zerkula János meséi”ből
Lejegyezte: Ábrahám Judit
Iduka
II. rész
Felülünk a szekerekre, nekünk külön szekér vót fogadva, s menyünk ott fel az úton. Úgy szégyelltem magam, hogy estem le a szekérről, de hát, mit csináljak?! Mikor felérünk Bigyóékhoz, bélépett Samu az üzletbe, s azt mondja:
Assza'sza (1) ide nekem öt liter rumot!- adtak neki, me’, úgy mondom, ahogy van, cigán-cigán, de becsületes cigán vót ez a Csikát: bármikor adtak neki kőccsön, visszaadta.
Kihoz öt liter rumot a kabátjába, s oda eleinkbe, a lábunkhoz felteszi, s ő es fel a szekérre, s elindulunk, ki a temető felé. Egy kicsi hó jött lefelé, pilinkézett lassan, de ekkor még fekete vót a főd.
Kiérkezünk a sírhoz, s a pap es ki. Eléáll Gábor Samu, s azt mondja:
Engedje meg, plébános úr, egy szót szóljak!- há, barátok vótak, me' olyan vót a pap, hogy barátkozott a cigányokkal. Ivutt velik, lovat es vett töllik. Napló vót írva: háromszázötven lovat vett töllik, a restásoktól.
Tessék, Samu, mondjad, mit akarsz!
Én egyebet nem, ezek a purdik menjenek el, hozzanak valahonnét egy kicsi fát, s csináljanak egy akkoracska tábortüzet, ide a leánkám mellé, a sír mellett.
Azt mondta a pap, hogy: szabad. Hát ezek a purdik!... A kápolna felé vót egy csomó kicsigyermek meghalva, s kicsi keresztfa állítva nekik, kitörték, s olyan tüzet tesznek, hogy oda fenn jár a lang két méterre. S ilyen bog havak, ne, mint a kulyakom, ennyi időre megfogta a fődet.
Plébános úr, a leánkámot addig nem szentelik bé a gödörbe, amíg én nem mondom! Itt van egy liter rum, előbb iszik Gábor Samu, utána Gembo Janika (2), utána a plébános úr, Fazakas István, s utána a többi zenész, a Pulikák!
Jól van, Samu.- igaz, hogy olyan pálinka-szerető ember vót ez a pap!
Kivette a kést a zsebiből, (de hallgassátok meg, milyen keze vót annak a cigánynak!) nem dugta ki a dugót, hanem csak így csinál: így, s le es esett az üvegnek a szádája.
Mozsikáltunk, s ittuk a rumot. Mikor a vén Mihályhoz került az üveg, má' ki es vót ürülve. Elé a másikot!
Egyszer azt mondja:
Purdik, elé az egész! Idukám előtt beléteszlek a gederbe, ha olyant nem táncoltok, amilyent mondok, s ha el nem járjátok rendesen! Huszár verbunkot, s utána egy féloláhost!
Vén Mihály vezette a muzsikálást, ekkor elé vettük őt. Az öt liter rumot csak mű ittuk, a zenészek, a pap s Csikát, úgy megrészegedett mindenki, mint a csacsi.
Ereszkedünk bé a temetőn, a kert mellett. A pap esszeölelkezve a restásokkal, s végig bé, egészt a papilakig kellett húzzuk a nótáját, hogy: "Megjött a levél fekete pecséttel... ", s akkor felültünk a szekerekre, Mihálybám nem, s kicsi Mihály, jöttek a szekér mellett.
Hát én hol vagyok! Jaj, annyi cigány között, egy csomó restás leán között, s ropogtatok, így ne, a szekeren! Anna, a meénk meglátott ingemet, -Regina otthon vót-, haza ment, sírt, s apámnak, mondta:
„ Jaj, édesapám, Jani úgy megvót részegedve idefel egy csomó restás közt!
Hadd el fiam, me't biztoson megfizetik, Jani tudja, mit csinál!”
Leérünk az üzlethez, ahol vettük a rumot. Megállítja a lovakot Samu, s bészökik, veszen nekem két csomag Marosestit (3), Mihálybámnak egyet, s Mihálynak es egyet. Azt mondja vén Mihály:
Há tovább, Samu, hogy lesz a fizetés?
Felszökik a szekerre, bécsapott a lovak közé, úgy lementünk az úton, hogy ott maradtak Mihálybámék a 25 lejjel: ők kaptak 25 lejt előlegbe, s egy- egy csomag szivarat.
Mikor leérünk a híd felé, kéne leszálljak a szekerről:
Na, adjon Isten, Samu jó találkozást! Osztá' intézd a dógokat, fizessetek ki!
Gömbő Janika, az Isten engedje meg, ha van egy utolsó banim es, sohase lássam meg Idukámot álmomba se, de ne legyen nyugodalma a drága leánkámnak, ha meg nem adom! Körülbelül három hét múlva itt vagyok. Menyek le Galacra, viszem a rongyot, bőrököt, satöbbi, s hozom a pénzt!
Leszökök a szekerről, s indulok hazafelé.
Szurkos Miklós elém áll:
Ilyen nincs,- azt mondja- le a torba! - hát, hogy menjek én bé, gondoltam magamba, de nem lehetett töllik, me' ezek a restások szúrnak s vágnak, ha kikötsz velik.
Lemenyünk. Bé a házba. Elé a pálinkát. Annyi pálinka vót, hogy korsó korsót ért. Tőtik a pálinkát.
Én nem iszok, ne haragudjatok meg, me kell muzsikáljak, s menyek haza, me’ eltőt az üdő! - mikor azt mondja vén Kati, Szurkos Miklósnak az anyja, nagy kemény cigánné, ő vót a szakácsné:
Mindenki íjjen bé az asztal mellé! Gömbő Janika, eridj, íjj csak bé!
Ilyen asztalok vótak, amilyen az övék: deszkából. Nekem vót terítve egy abroszka, (csak ekkora! ) porcellán tál, kés, villa.
Nálatok,- azt mondja- a csángóknál, édesanyámé, vízbe főzik a galuskát. Ne, menj ki, nézd meg a víz mellett mi van átkötözve! Olyan galuskát főztem, mint a Duna, zsíros, ebbe víz nincs!
Mikor iszok, drága Kati néni, nem tudok enni!- a fia bészólt neki cigányul valamit, s azt mondja:
Anyám, ez házi cigány, prímás, nem eszi meg a deget! (4)- s mozsikáltam tovább.
Táncoltak, s por olyan, hogy fél méterre nem láttam az embereket. Eccer csak meglátom Reginát. Úgy forog Szurkos Miklóssal. Jó táncú vót az én feleségem, akár így, akár úgy, ő ment. A többi restás oda nem tette a lábát, ahova Miklós, de Regina es!
Lassítom a nótát. Regina megáll, s azt mondja:
Jani, hadd el a nótát, legyen vége mindennek! Gyere, me kell menjünk Gyepicébe mozsikálni!- nem vót igaz, csakhogy szabaduljak meg.
Egy hónap múlva megreggelizünk, Regina eppen mosogatott vót, amikor koppan az ajtó, s há ki jő bé, Csikát, s a fia, Gabi. Má el es felejtettem vót.
Adjon Isten jó napot, Jani bácsi!
Adjon isten, Csikát!
Kicsi Zerkula Regina, húzd csak le a cüpődöt!
Há mié', Samu bácsi?
Húzd csak le, ne törődj te semmivel! - a Regátból (5) hoztak valami malacokot, s eladtak két malacot Ricin Karcsinak es, s ide fel a suszternak es: elcserélték egy pár cüpőé'. Igaz, hogy a malacok reggelre meg vótak dögölve, mind a hat!
Egy új asszonynak csinált vót egy pár cüpot, a menyecskét szorította, de Reginának 34-es lába van, a cüpő pontos vót.
Viseld egészséggel!- s akkor egy pár cüpő tudod mennyi vót? Abba az üdobe 500 lej! Regina elfogadta.
Na, adjon Isten jó napot, immá megszabadultam az idukám adósságától!
Mikor az utcára kiértek, visszatekintett Samu, s meglátta, hogy a milicia(6) jő bé héjzánk. Há jőnek vissza! Jaj, mit csináljak!
Azt mondja az őrmesternek:
Te m'étt jöttél ide, Gömbő Janikának a házába?
Épen adtam-e átal a malacokot Ricin Karcsinak?
Épen.
Megétettem-e?(7) Elvette az Isten, mit csináljak, ennek, Gömbő Janikának tartoztam, s megadtam, ne hol a cüpő!
Azt mondja az őrmester:
Immá' bocsánat!
Mondom:
Vigyék a cüpőt, mindenfélét, nem tartoztok semmivel, csak menjetek ki a házamból!
Elmentek.
A cüpők ott maradtak. Így szépen Regina elszaggatta a cüpőköt.
(1) assza'sza: adjál’sza, adjál csak
(2) Gömbő Janika: Zerkula beceneve volt Gyimesben, cigányosan ejtette: Gembo
(3) cigaretta márka
(4) deget: dögöt, döglött állat húsát
(5) Regát: Gyimestől be, Moldva fele
(6) rendőrség
(7) megmérgezte-e
Részlet: „Zerkula János meséi”ből
Lejegyezte: Ábrahám Judit
negyedik
Annak idején, amikor még élt Zerkula János bácsi, és rendszeresen jártam Gyimesbe, ellátogattam másoknál is, nemcsak zenészeknél. Érdekeltek azok is, akik kenéssel (1) foglalkoztak. Így igazított valaki Galaczi Eszter, felsőloki kenőasszonyhoz, aki a kenés mellett néha énekelt, néha mesélt. Az alábbi történet a régi hiedelemvilágba vezet, ahol a székely leány pulykává változik...
Székely leán, vagy pulyka?
Én nem hittem soha, hogy az ilyesmi létezik, de van, me láttam a két szememmel, hogy így vót, na! Hogy a ráksúly egye meg pulykáját, ez különleges fajta pulyka vót, fekete, nagy pulyka.
Ez pénteken este vót, s pénteken este nem szabad várni senkit!
A férjem elvót akkor este egy másik emberrel erdőlni. Én vártam, hogy jőjjön, s nem jő. „Há hol lehetnek, csak nem lett valami bajik az erdőn!” Éjfélkor, szép holdvilág vót, kimentem a kapuba, vigyázkodtam (2), s, há jő fel jobb kéz felől a kert mellett egy cifra rokolyás leán. Székely ruhába vót, székely szoknyába, a kezein es olyan buggyos fehér blúz,... mondom: szent Úr Isten, bé kell lépjek a kapun belől, s nézzem meg, ez a cifra leán hova menyen! Belül léptem, s há, mikor felért héjzánkig, akkor a kertre felszállott, s há, egy nagy, fekete pulyka. Néz le reám!
Itt baj van!- gondoltam magamban- Ez vonz!
Magamnak csináltam egy kör-közt, keresztet vettem belé, s beléállottam- me olyankor kell rajzolni magad köré egy kört! (3) Egy darabig, amíg meg tudtam mozdulni, ott vót örökké a kapu tetejin, nezett ingemet, ez nem rendes pulyka vót, ez Gonosz.
Bémentem a házba, me szövőm vót, szőttem, s lefogyott pont éjfélire, s mondom, hogy: seperjem essze, s vártam az embert.
Ez pénteken este vót, s régebb es mondták, hogy pénteken este nem szabad várni senkit.
Senkit? Még a férjét se?
Senkit, se szeretejit, se senkit, me más képibe megjelenik. A leán várta a legént, s amikor az bément, leült az asztal mellé, a leán nezett le, s, há, az egyik lába rendes vót, s a másik patkós lóláb. Annak a legénnek a képibe jött, akit várt.
Nem jó várni! Nem es vártam én osztá soha senkit, osztá pénteken este egyáltalán se!
(1) kenés: csontkovácsolás
(2) vigyázkodik: nézelődik
(3) vessük össze az indiai Rámájáná egyik jelenetével, amikor Szítát Ráma Lakshman őrizetére hagyja, az eredi kunyhó köré rajzol egy kört, ami megvédené Szítát a Gonosz erőktől.
Elmesélte: Galaczi Eszter, Gyimesközéplok, 2017, szeptemberében
Lejegyezte: Ábrahám Judit, 2o17. November.18.
Székely leán, vagy pulyka?
Én nem hittem soha, hogy az ilyesmi létezik, de van, me láttam a két szememmel, hogy így vót, na! Hogy a ráksúly egye meg pulykáját, ez különleges fajta pulyka vót, fekete, nagy pulyka.
Ez pénteken este vót, s pénteken este nem szabad várni senkit!
A férjem elvót akkor este egy másik emberrel erdőlni. Én vártam, hogy jőjjön, s nem jő. „Há hol lehetnek, csak nem lett valami bajik az erdőn!” Éjfélkor, szép holdvilág vót, kimentem a kapuba, vigyázkodtam (2), s, há jő fel jobb kéz felől a kert mellett egy cifra rokolyás leán. Székely ruhába vót, székely szoknyába, a kezein es olyan buggyos fehér blúz,... mondom: szent Úr Isten, bé kell lépjek a kapun belől, s nézzem meg, ez a cifra leán hova menyen! Belül léptem, s há, mikor felért héjzánkig, akkor a kertre felszállott, s há, egy nagy, fekete pulyka. Néz le reám!
Itt baj van!- gondoltam magamban- Ez vonz!
Magamnak csináltam egy kör-közt, keresztet vettem belé, s beléállottam- me olyankor kell rajzolni magad köré egy kört! (3) Egy darabig, amíg meg tudtam mozdulni, ott vót örökké a kapu tetejin, nezett ingemet, ez nem rendes pulyka vót, ez Gonosz.
Bémentem a házba, me szövőm vót, szőttem, s lefogyott pont éjfélire, s mondom, hogy: seperjem essze, s vártam az embert.
Ez pénteken este vót, s régebb es mondták, hogy pénteken este nem szabad várni senkit.
Senkit? Még a férjét se?
Senkit, se szeretejit, se senkit, me más képibe megjelenik. A leán várta a legént, s amikor az bément, leült az asztal mellé, a leán nezett le, s, há, az egyik lába rendes vót, s a másik patkós lóláb. Annak a legénnek a képibe jött, akit várt.
Nem jó várni! Nem es vártam én osztá soha senkit, osztá pénteken este egyáltalán se!
(1) kenés: csontkovácsolás
(2) vigyázkodik: nézelődik
(3) vessük össze az indiai Rámájáná egyik jelenetével, amikor Szítát Ráma Lakshman őrizetére hagyja, az eredi kunyhó köré rajzol egy kört, ami megvédené Szítát a Gonosz erőktől.
Elmesélte: Galaczi Eszter, Gyimesközéplok, 2017, szeptemberében
Lejegyezte: Ábrahám Judit, 2o17. November.18.
ötödik
Egy igaz történet Zerkula János életéből
Zerkula János a magyar népzene egyik legkiemelkedőbb egyénisége. Aki közelről ismerte, tudja, nemcsak a hegedűjátéknak, de a szófűzésnek, a történetek elmesélésének is nagy mestere volt. Több, mint tíz éven át tanultam tőle népzenét gardonyon játszani, ezalatt az időszak alatt a zenei tanítások, és zenélések mellett gyakorta élvezhettem régmúlt időket idéző izgalmas történeteit, melyek hagyományos szokásokat, töténelmi eseményeket örökítenek, egyéni élményein keresztül. Elbeszélése sajátosan gazdag nyelvezetű, őrzi a gyimesi nyelvjárás formáját, történetei tele vannak izgalmas fordulatokkal, melyeket néhol a fantázia tesz még színesebbé.
Az alábbi történetben azt a történetet meséli el János bácsi, hogy hogyan vette el feleségül Regina nénit.
Leánylopás
Piros pettyes ruhácskádban láttalak meg téged,
Őszi szellő el-elfújta babos köténkédet,
’Zén szívemet egyszerűen, aj,de, valami átjárta,
És azután te lettél a falu legszebb lánya.
Az út szélén, erdők mellett, andalogva jártam,
Én is, te is az erdőbe virágot szedtünk,
Az egyiknél, a legszebbnél összeért az ajkunk,
Csókolózott gerle párok jót nevettek rajta.
Zerkula János kedvenc hallgatója
„Hát, hogy tartsak két szeretőt, Annát es szerettem vóna, a testvérit, s Reginát es… eccerre kettőt táncoltattam a kettősbe, de hát annyit nem lehet tartani, gondoltam magamba’.” Aztán, mivel Regina jobban táncolt, mint Anna néni, hát Zerkula őt vette feleségül.
„Mikor kimentünk a főútra, menyünk ott le, há, hallom, hogy muzsikálnak: János, s Regina. Bémenyünk, s én a csűrkapunál ott megállottam. János es fejet hajtott nekem, Regina es, én es, akkor, úgy-e jól láttam. (…)
Lépjél fel ide, ne, s hújzz egy nótát helyettem!
Szívesen, Jánoska!- felugrottam, arra, úgy mondják itt, nálunk, az „odor”, ahol a csűrbe teszik bé a sarjút, arra vót csinálva hely a hegedűsöknek. Elveszem a hegedűt, Regina úgy örvendett, úgy vigyorgott nekem, én bizony nem erőst néztem rea, nehogy örömembe elvétsem a nótát. Hát mozsikálni kezdek, de táncolás! Húzok egy nótát, s nem jő János, igen kettőt, s akkor se jő, igen hármat, s nem jő, s mondom: Istenem, az esze elment-e? Lehúzzuk a nótát, s mondom:
Vége, gyerekek a nótának, mindenki mehet haza!
Megköszönik, elmennek, mindenki. Mű szépen esszeszedjük a pakot Reginával, tokba teszem a hegedűt, s mondom:
Köszönöm szépen, hogy a testvéred milyen szépen visszajött, hogy én is táncoljak egyet!
Hadd el, még reaérsz, te se vagy olyan túl öreg, hogy rea ne érj!
Reginával ott szépen elbeszélgettünk a bodega(1) előtt, palástul(2) vót a zekéje, akkor csángóson jártunk, azt mondja, hogy:
Én a gardonval(3) menyek haza, kicsi Jani, s te Jánosnak vidd bé a mozsikát!
Nem! Há én nem szabad felmenjek hézzád, háljunk ketten az éjen?-azt mondja Regina:
Én nem bánom!
No, osztán bémentünk, s vacsoráztunk ketten, s vártuk Jánost, hogy jőjjön haza, de nem jött, s asztá ott elbeszélgettünk reggelig. Rea egy-két hétre megint feljöttem, megint találkoztunk, mikor negyedikszer feljötem, híttam es férjhez.
Kicsi Jani, ne haragudjál, amíg édesapám haza nem jő, én soha férjhez nem menyek. Várom,amíg haza jő az oroszfogságból, milyent haza jő, jere, s vigyél! Szeptember 16-án, hát haza jött apósom.
Egyáltalán ne gyere, me’t megmondta édesapám, hogy nem ad oda!
Hát, mit csináljak, hogy csináljuk, há, nem es lehetett eléhozni, hogy Regina férjhez menjen, me Anna, a testvére má férjhez vót menve, s őt nem engedik el a háztól, inkább nem bánták vóna, hogy én száljak (4) oda. Mondom: én ilyent nem csinálok!
Gondoltam, megszöktetem. Mondom neki:
Há immá most eljőssz-e, ha jövök utánad szánnal jövök, s két lóval béfogva még a’mellett!- megvonja a vállát, s azt mondja:
Szívesen!
Jertek bé!- paklódunk fel- Nyugodtan, me’t édesapámék felmentek Hidegségre Minusékhoz köszönteni!- Miklós vót a sógora, úgy becézték: Minus. Miklós nap vót, december hatodika. Nekem Reginát a Mikulás hozta!
János se vót honn, nyugodtan pakolhattunk. Amit rea akart pakolni, felpakolt, s „adjon Isten egészséget!”, Reginát es tettük a szánra, s gyerünk hazáig, Hidegség szádáig!
Ezt úgy tartották abba az üdőbe, hogy: leánylopás. Ez nagy szokás vót abba’z üdőbe, há, most es az! De abba’z üdőbe, amikor én házasodtam, ritka, amelyik fehérnép nem úgy szökött el.”
Részlet a „Zerkula mesél” c. könyvből
(1) bodega: kocsma, román eredetű szó
(2) palástul: vállra vetve
(3) Gyimesben gardonnak v. gardonynak nevezik ezt a hangszert, de soha nem ütőgardonnak, hacsak nem újabban a táncházi elnevezés „vissza” hatása képpen
(4)„a legény odaszáll a leányhoz”- nem a leány megy a legényhez lakni, hanem fordítva
Elmesélte: Zerkula János
Lejegyezte: Ábrahám Judit
Részlet a „Zerkula mesél” c. könyvből (copyright© abraham judit)
Zerkula János a magyar népzene egyik legkiemelkedőbb egyénisége. Aki közelről ismerte, tudja, nemcsak a hegedűjátéknak, de a szófűzésnek, a történetek elmesélésének is nagy mestere volt. Több, mint tíz éven át tanultam tőle népzenét gardonyon játszani, ezalatt az időszak alatt a zenei tanítások, és zenélések mellett gyakorta élvezhettem régmúlt időket idéző izgalmas történeteit, melyek hagyományos szokásokat, töténelmi eseményeket örökítenek, egyéni élményein keresztül. Elbeszélése sajátosan gazdag nyelvezetű, őrzi a gyimesi nyelvjárás formáját, történetei tele vannak izgalmas fordulatokkal, melyeket néhol a fantázia tesz még színesebbé.
Az alábbi történetben azt a történetet meséli el János bácsi, hogy hogyan vette el feleségül Regina nénit.
Leánylopás
Piros pettyes ruhácskádban láttalak meg téged,
Őszi szellő el-elfújta babos köténkédet,
’Zén szívemet egyszerűen, aj,de, valami átjárta,
És azután te lettél a falu legszebb lánya.
Az út szélén, erdők mellett, andalogva jártam,
Én is, te is az erdőbe virágot szedtünk,
Az egyiknél, a legszebbnél összeért az ajkunk,
Csókolózott gerle párok jót nevettek rajta.
Zerkula János kedvenc hallgatója
„Hát, hogy tartsak két szeretőt, Annát es szerettem vóna, a testvérit, s Reginát es… eccerre kettőt táncoltattam a kettősbe, de hát annyit nem lehet tartani, gondoltam magamba’.” Aztán, mivel Regina jobban táncolt, mint Anna néni, hát Zerkula őt vette feleségül.
„Mikor kimentünk a főútra, menyünk ott le, há, hallom, hogy muzsikálnak: János, s Regina. Bémenyünk, s én a csűrkapunál ott megállottam. János es fejet hajtott nekem, Regina es, én es, akkor, úgy-e jól láttam. (…)
Lépjél fel ide, ne, s hújzz egy nótát helyettem!
Szívesen, Jánoska!- felugrottam, arra, úgy mondják itt, nálunk, az „odor”, ahol a csűrbe teszik bé a sarjút, arra vót csinálva hely a hegedűsöknek. Elveszem a hegedűt, Regina úgy örvendett, úgy vigyorgott nekem, én bizony nem erőst néztem rea, nehogy örömembe elvétsem a nótát. Hát mozsikálni kezdek, de táncolás! Húzok egy nótát, s nem jő János, igen kettőt, s akkor se jő, igen hármat, s nem jő, s mondom: Istenem, az esze elment-e? Lehúzzuk a nótát, s mondom:
Vége, gyerekek a nótának, mindenki mehet haza!
Megköszönik, elmennek, mindenki. Mű szépen esszeszedjük a pakot Reginával, tokba teszem a hegedűt, s mondom:
Köszönöm szépen, hogy a testvéred milyen szépen visszajött, hogy én is táncoljak egyet!
Hadd el, még reaérsz, te se vagy olyan túl öreg, hogy rea ne érj!
Reginával ott szépen elbeszélgettünk a bodega(1) előtt, palástul(2) vót a zekéje, akkor csángóson jártunk, azt mondja, hogy:
Én a gardonval(3) menyek haza, kicsi Jani, s te Jánosnak vidd bé a mozsikát!
Nem! Há én nem szabad felmenjek hézzád, háljunk ketten az éjen?-azt mondja Regina:
Én nem bánom!
No, osztán bémentünk, s vacsoráztunk ketten, s vártuk Jánost, hogy jőjjön haza, de nem jött, s asztá ott elbeszélgettünk reggelig. Rea egy-két hétre megint feljöttem, megint találkoztunk, mikor negyedikszer feljötem, híttam es férjhez.
Kicsi Jani, ne haragudjál, amíg édesapám haza nem jő, én soha férjhez nem menyek. Várom,amíg haza jő az oroszfogságból, milyent haza jő, jere, s vigyél! Szeptember 16-án, hát haza jött apósom.
Egyáltalán ne gyere, me’t megmondta édesapám, hogy nem ad oda!
Hát, mit csináljak, hogy csináljuk, há, nem es lehetett eléhozni, hogy Regina férjhez menjen, me Anna, a testvére má férjhez vót menve, s őt nem engedik el a háztól, inkább nem bánták vóna, hogy én száljak (4) oda. Mondom: én ilyent nem csinálok!
Gondoltam, megszöktetem. Mondom neki:
Há immá most eljőssz-e, ha jövök utánad szánnal jövök, s két lóval béfogva még a’mellett!- megvonja a vállát, s azt mondja:
Szívesen!
Jertek bé!- paklódunk fel- Nyugodtan, me’t édesapámék felmentek Hidegségre Minusékhoz köszönteni!- Miklós vót a sógora, úgy becézték: Minus. Miklós nap vót, december hatodika. Nekem Reginát a Mikulás hozta!
János se vót honn, nyugodtan pakolhattunk. Amit rea akart pakolni, felpakolt, s „adjon Isten egészséget!”, Reginát es tettük a szánra, s gyerünk hazáig, Hidegség szádáig!
Ezt úgy tartották abba az üdőbe, hogy: leánylopás. Ez nagy szokás vót abba’z üdőbe, há, most es az! De abba’z üdőbe, amikor én házasodtam, ritka, amelyik fehérnép nem úgy szökött el.”
Részlet a „Zerkula mesél” c. könyvből
(1) bodega: kocsma, román eredetű szó
(2) palástul: vállra vetve
(3) Gyimesben gardonnak v. gardonynak nevezik ezt a hangszert, de soha nem ütőgardonnak, hacsak nem újabban a táncházi elnevezés „vissza” hatása képpen
(4)„a legény odaszáll a leányhoz”- nem a leány megy a legényhez lakni, hanem fordítva
Elmesélte: Zerkula János
Lejegyezte: Ábrahám Judit
Részlet a „Zerkula mesél” c. könyvből (copyright© abraham judit)
Támogatók és szakmai partnerek:
