Pendely Együttes

Együttesünk 1982-ben alakult a zürichi és müncheni magyar néptánccsoportok néhány lelkes tagjából, és több mint egy évtizeden keresztül meghatározó szerepet töltött be a svájci, németországi és ausztriai magyar népzenei életben. Főleg a különböző városokban beinduló táncházak létrejötténél „bábáskodtunk”, de aktívan részt vettünk tánctanfolyamok, táborok, koncertturnék megrendezésében és megszervezésében is, szorosan együttműködve a legnevesebb magyarországi zenekarokkal, táncosokkal, énekesekkel. A táncházmozgalom nyugat-európai motorjaként szinte az összes akkor működő magyar néptánccsoport kísérő zenekara voltunk a Genf-Bécs-Frankfurt alkotta háromszögben.

Pendely Együttes 1986Pendely Együttes 1986
Miután – nem utolsó sorban az együttes tagjainak lakóhelyei közötti nagy távolságok miatt – átadtuk a stafétabotot a fiataloknak, ki-ki a maga zenei útját járja tovább. Így Németországban évek óta működik egy Varázskör nevű, két Pendely-tag (Juhász András és Major Csaba) köré verbuválódott, változó összetételű kifejezetten táncházi formáció, míg az időközben Magyarországra hazatelepedett tagok közül Bartha Sándor Győr térségében prímásként, míg Takách Gusztáv Budapesten különböző vonós bandákban, illetve a Magyar Tekerőzenekarban muzsikál tovább. Az utóbbi időben azonban a „közkívánatnak” és a nosztalgiának engedve egyre-másra jövünk össze egy-egy közös zenélésre, igaz, az egyre növekvő földrajzi távolságok miatt nem kis szervezői feladatnak bizonyul, mind a négy tagot egy fellépésre összetoborozni. Ilyen eseményekre már lassan egy évtizede általában ősszel kerül sor, az idén fennállásának szintén 40. évfordulóját ünneplő müncheni Regös Táncegyüttes által rendezett már-már hagyományosnak mondható szezonnyitó „Pendelyes táncház” keretében.

Pendelyes TH 2013.09.28 München Neubiberg München Neubiberg, 2013
Együttesünk történelméhez tartozik még, hogy nevünkhöz fűződik a köztudatba „Csángó himnuszként” bevonult, 1985-ben készült feldolgozásunk: Egy több évszázados, hagyományos moldvai ballada dallamát párosítottuk egy 1877-ben László Mihály által, dallam nélkül közölt csángó magyar ének szövegével. Ez a feldolgozás jelent meg 1986-ban kiadott lemezünkön, s azon keresztül jutott el a moldvai magyarokhoz…
Megosztás